A járvány okozta válság ellenére kétszámjegyű növekedéssel zárta az év első 7 hónapját a Messer Hungarogáz Kft., Magyarország egyik legnagyobb iparigáz gyártó vállalata.
A 2021-es év első 7 hónapja alapján a Messer árbevétele 14%-kal haladta meg a tervezett szintet, valamint 17 %-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az iparigáz gyártó 29,6 milliárd forintot meghaladó árbevételt tervez 2021-re, amely mintegy 15 %-os növekedést jelent a 2020-as 25,3 milliárd forint árbevételhez képest.
A növekedés hátterében elsősorban az ipari gyártási folyamatokhoz nélkülözhetetlen cseppfolyós nitrogén és az orvosi oxigén iránti kereslet emelkedése, valamint az úgynevezett on-site, vagyis a vevő saját telephelyén működtetett nagyüzemi gáztermelés növekedése áll.
Az orvosi oxigén iránti keresletnövekedés alakulása
Az orvosi oxigén iránti kereslet sajnálatos okokból még sohasem volt olyan jelentős, mint az idei év tavaszi időszakában. Áttekintésként: a koronavírus járvány tavalyi első hullámának idején csupán pár százalékkal haladta meg a normál fogyasztást az orvosi célú oxigén mennyisége. A tavaly őszi második hullámban már nőtt az igény, a kritikus hetekben a palackban értékesített oxigén volumene a duplájára emelkedett. Ugyanakkor még volt arra is kapacitása a Messer Hungarogáznak, hogy az oxigénhiánnyal küzdő külföldi leányvállalatoknak tudjon exportálni.
Az idei tavaszi harmadik hullám során ez már fel sem merült. A cseppfolyós oxigénigény az 5-szörösére, a palackos oxigénigény 10-szeresére nőtt a normál állapotokhoz képest. A korábbi kétműszakos munkarend helyett ebben az időszakban gyakorlatilag 0-24-ben dolgoztak a cég munkavállalói a 3 levegőszétválasztó üzemben és a 4 palacktöltő üzemben (Budapesten, Győrben, Dunaföldváron és Nyíregyházán). Az oxigénigény a tavaszt követően mérséklődött, és közel normál szintre tért vissza. Egy esetleges 4. hullámra a vállalat a kórházi gázellátó hálózatok bővítésével, és ahol lehet, a cseppfolyós oxigénellátásra történő átállással, a kint lévő üres gázpalackok visszagyűjtésével, valamint a partnerkórházakkal közös logisztika és kommunikáció fejlesztésével készül.
Mit mutat a nitrogén iránti keresletnövekedés
A cseppfolyós nitrogén iránti igény ugyanakkor a 2021-es tervhez képest 19%-kal, a tavalyi év hasonló időszakához képest 22,5%-kal magasabb. A nitrogén a legnagyobb mennyiségben felhasznált gáz az iparban, így a nitrogénkereslet jól mutatja a termelés növekedését a magyar gazdaságban. A nyilvánvaló és elsődleges ok a petrolkémia és az autóipar, azon belül is az autóelektronika, valamint az e-mobilitáshoz kapcsolódó gyártási folyamatok megnövekedett igényei állnak. Az autózásban bekövetkezett technológiaváltás (pl. akkumulátor-előállítás) nagyobb nitrogénszükségletet feltételez.
A háttérben áll ugyanakkor, hogy a tavalyi év folyamán kiesett termeléseket továbbra is nagy ütemben próbálja kompenzálni az ipar. A jelentős iparigáz felhasználók elsősorban a korlátozott import lehetőségek miatt állították le vagy fogták vissza termelésüket a koronavírus-válság idején, és mostanra nagyrészt helyreálltak az ellátási láncok, néhány területet leszámítva (pl. globális chiphiány, félvezetők hiánya).
Az on-site gáztermelés fellendülése
Az on-site üzletág önmagában is az addigi nitrogéntermelő kapacitásokat 50%-kal meghaladó mértékben növekedett. A nagyipari felhasználók esetében gazdaságosabb megoldás ugyanis, ha nem beszállíttatják a nitrogént, hanem saját nitrogénelőállító üzemet építenek, amely a gyártó telephelyén szolgálja ki a termelési igényeket. A Messer Hungarogáz Kft. jelenleg 10 nagyipari felhasználónál működtet ilyen on-site nitrogénüzemet (autóelektronikai gyártók, gyógyszeripari gyártók, petrolkémiai nagyvállalatok, síküveggyár, szénszálgyártó, dízel-részecskeszűrő gyártó, gumiabroncs-gyártás, gépkocsi-alkatrészgyártás), valamint a Messer európai on-site üzemeinek egy részét is távfelügyelettel irányítja. Ezzel az on-site üzemek építése és üzemeltetése terén piacvezetőnek számít Magyarországon.
„Az ipari gázpiac növekedése jól tükrözi az általános magyar gazdasági trendet, amely a koronavírus-válság enyhülésével jelentős élénkülést mutat. Az IMF az idei évre 6,2 %-os GDP-növekedést vár az országban, amely jóval magasabb a májusban adott 4,3 %-os előrejelzésnél. A Messer Hungarogáz Kft. sokszínű termékportfóliójának, on-site gázelőállító technológiájának, valamint elsősorban az elektronika és az autóipar bővülésének köszönhetően jóval az előrejelzett országos fejlődési átlag felett teljesít.”– nyilatkozta Bohner Zsolt, a Messer Hungarogáz Kft. ügyvezető igazgatója.
Messer Hungarogáz Kft.
A Messer Hungarogáz Kft. Magyarország egyik legnagyobb iparigáz gyártó vállalata, piacvezető a nagyipari on-site gázüzemek építése és működtetése terén. Nitrogént, szén-dioxidot, oxigént, argont, héliumot, hidrogént és számos további gázterméket szállít a legkülönfélébb ipari ágazatokba, az egészségügybe és kutatás-fejlesztési területekre. Három levegőszétválasztó üzem, 4 palacktöltő üzem, 3 szén-dioxid kitermelő üzem, egy acetilénüzem, egy laborgázokat előállító üzem és két hidrogénüzem alkotja a Messer hazai termelőbázisát.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:
Lovas Kriszta, marketing és kommunikációs vezető
Messer Hungarogáz Kft.
krisztina.lovas@messer.hu
+36 70 335 1121
Mészáros Ilona
Momentum Communications
+36 20 253 5298
ilona.meszaros@momentumcomms.hu