Messer - Global Site - Gase und Know-how für ihren Erfolg.
 

Kutatók Éjszakája 2009

Szenvedélyes kíváncsiság szeptember 25-én

 

A tavalyi évhez hasonlóan a Messer Hungarogáz támogatóként, programszervezőként is  részt vesz a Kutatók Éjszakája rendezvénysorozatban. A rendezvényen a Messer „Légből kapott varázslatok” címmel tart előadást a Millenárison a Kutatók Éjszakája keretében, ahol látványos kísérleteken keresztül ismerheti meg a közönség a légkört alkotó gázok viselkedését és mindennapi életünkben betöltött szerepét.
KE_net

Ezen az éjszakán – hazánkban immár ötödik alkalommal – az érdeklődők közérthető, néhol játékos formában ismerhetik meg a tudományt, a kutatók munkáját és kutatási eredményeiket.

Szeptember 25-én éjjel Budapesten, Baján, Debrecenben, Egerben, Gödöllőn, Győrött, Hajdúböszörményben, Kőszegen, Martonvásáron, Miskolcon, Mosonmagyaróváron, Nyíregyházán, Pécsett, Piliscsabán, Sárospatakon, Sopronban, Szarvason, Szegeden és Szombathelyen várják nyitott egyetemek és laboratóriumok, kutatóhelyek a világ dolgai és miértjei iránt érdeklődőket.

Lesz kőkorszaki öko-büfé, arborétumi bújócska, vulkánépítés, számos látványos fizikai, kémiai és pszichológiai kísérlet, kipróbálható szélcsatorna, repülésszimulátor, spagettihíd-építés és színielőadások is. Az érdeklődők megismerkedhetnek az intelligens lágy anyagokkal, a táncoló molekulákkal, Budapest éjszakai fényeivel, a rovargyűjtés rejtelmeivel, a növények stresszes és intim életével, a virtuális világgal, az éjszakai égbolttal. A látogatók próbára tehetik nyelvérzéküket, matematikai tehetségüket, ízlelő- és szaglóbimbóikat, tapintásukat, megmutathatják tánctudásukat, valamint nem csak fát, de verset is fabrikálhatnak majd.

A Tempus Közalapítvány által koordinált rendezvénysorozat a Kreativitás és Innováció Európai Évének kiemelt programja, és az év magyar nagykövetének, Losonczi Áronnak – a fényáteresztő beton feltalálójának – fővédnöksége alatt áll.

Az Európai Bizottság által kezdeményezett rendezvénysorozat évről évre egyre népszerűbb, tavaly Magyarországon 18 város programja összesen 45 ezer látogatót vonzott.

 

Kontakt

Lovas Krisztina
Marketing & Kommunikáció

Phone: + 36 (1) 4351-121
Fax: +36 (1) 4351-101
[E-Mail]